HOGY KEZDŐDÖTT? HOGY FOLYTATÓDIK?

Ezennel megnyitom az oldalt! tadaaaam!

Itt igyekszünk megírni minden olyan élményünket, amelyeket más egy csapatként éltünk át. A történetünk tehát…

A történet tavasszal a járvány első hulláma idején kezdődött. Többé-kevésbé véletlenül találtunk egy kérést a Facebookon, egy mentőállomás dolgozói kérdezték, nem volna-e valakinek fölösben egy kapszulás kávéfőző gépe. Nekünk történetesen volt, elvittük, és aztán kiderült, hogy ott és másutt is még jó néhány olyan kérés van, amire, ha jobban körülnézünk a régi és az egyre tudatosobb „társkeresés” révén szert tett új ismerőseink körében könnyen találni megoldást. Néhány hét múlva azt vettük észre, hogy alakulóban egy önkéntes csapat és a hasonló kérések teljesítése mellett már legalább száz egészségügyben dolgozó illetve gondozó intézetben élő embernek főzünk ebédet. A majdnem száz napon át tartó akció sikerén felbuzdulva a résztvevők úgy döntöttek, hogy nem érik be egy rövid elbeszéléssel, és addig meg sem állnak, amíg egy regényt nem kerekítenek ki a történetükből, azaz azon lesznek, hogy segíteni akarásuk a járvány után is hasznosuljon. Helyzetüket megkönnyítette, hogy ehhez ma Magyarországon kedveznek a körülmények, hisz rászorulókból járvány nélkül sincs hiány.

Azt, hogy a résztvevőknek „komolyak szándékaik”, elég jól bizonyítja, hogy mára e regénynek már jó néhány fejezete megíródott: sütöttünk – több ezer – palacsintát gyereknapra, beszereztünk és elszállítottunk iskolabútorokat egy falusi iskolába, gyerekek százainak küldtünk Mikulás-csomagokat, élelmiszer-csomagokat állítottunk össze Karácsonyra hátrányos helyzetű családoknak, és közreműködésünkkel rengeteg ruha és egyéb használati tárgy jutott el rászorulóknak. Lett négy állandó „szereplőnk” is, egy baranyai óvoda, egy tabi fogyatékos otthon, a szabadszállási önkormányzat és a tornanádaskai iskola.

Miközben egyértelmű lett, hogy nemcsak rászorulóból, hanem azokból sincs hiány, akik – ha van, aki becsatornázza a jóindulatukat -, szeretnék kielégíteni  szolidaritási szükségletüket, egy ilyen nagyságrendű – több. mint száz aktív önkéntessel végzett – munkát hosszú távon lehetetlen melléktevékenységben koordinálni. Éppen ezért szeretnénk aktivitásunknak valamilyen hivatalos szervezeti formát adni. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, első lépésben olyanok segítségére számítunk, akik ismerik az alapítványok létrehozására vonatkozó jogi teendőket.

Az alapítvány elsősorban a már kialakult kapcsolatokra kíván összpontosítani, de nyitva áll – ahogy eddig is – egy-egy eseti egyéni rászoruló támogatására is. Ha Ön sem szeretné, hogy parlagon maradjon a segíteni akarása, csatlakozzon hozzánk, és törekedjünk együtt arra, hogy a jó szándék tettekben is megnyilvánulhasson. Ne érjük be azzal, hogy csak mossuk kezeinket!