Költözni tudni kell…vagy akarni tudni.

Mivel sokan áldozatul estetek a személyes életszakaszaim folyásának, tudjátok, hogy költöztem. Megint. Aktti rég ismer csak legyint vagy forgatja a szemét, vagy vigasztal, mint Bandi pl. amikor elmesélte, h látott egy filmet a Netflixen, amelyben az idős hölgy( amely kategóriába én még nem esek) elmeséli, hogy Költözni 21-szer költözött életében.

Na ennek hallatán elkezdtük számolni…ez nekem a 21. “otthonom”, erre jutottunk…

Szóval, én abból indultam ki, h költözni nagyon tudok. Igen, de vàratlan fordulatokat nem kalkulálok bele, mert zugye én költözök, tehát minden aszerint halad, ahogy elterveztem: dobozok, zacskók beszerzése, minden hèten egy etap, dobozolás – elvivés, majd pedig a végén mindent egyszerre elvivés, kipakolás, macskák átlakoltatása és kicsomagolás.

Minden eszerint haladt addig a pontig, hogy a sógornőm, Saskia megjött Hollandiából, hogy ügyei intézése mellett öreg barátnőjét, kvázi engem támogasson ezen nehéz időkben.

Másnap takarításra számítva gyanútlanul haladtunk az előző lakhelyem, azaz az “ingatlan” felé, bár a költöztetők kétkedve fogadták az optimizmusunkat, miszerint megyünk takarítani. “Aham, hát lesz mit!”- jegyezték meg némi iróniával a hangjukban.

Megérkeztünk.

A fogadtatás nem is lelombozó, hanem “egyből sarkon fordulós, messze rohanós, soha vissza nem nézős” kategória volt…

Mindenhol lim-lom, 2(!) sátor a kertben, matrac hegyek, könyves doboz halmok, egy random vadiúj WC csésze, kv zacc dombok, kb 50

embernyi teríték, ágynemű, függöny, sok kiló csavar, anya is.. ömlesztve, szétszórva…

…és akkor a telefon, “beteg vagyok, nem tudok jönni”. Szóval, mi ketten lányok állunk, állunk és nézzük a halmokat. A segítőink, Gábor és János, akit Gábor Janus Pannoniusnak hív, próbálják felmérni mennyire akadtunk ki. Nagyon. Csak a földet bámuljuk és senki sem szól. Aztán egyszer csak úgy érzem ez nem lehet, nem lehet, hogy két nap múlva kulcs átadás és itt sajnálom magam, közben meg telik az idő. Megszólalok: “megmondom mi lesz. Most, hogy így vagyunk négyen és én laktam itt, ugyan nem az enyém ami itt van, de mivel Ô beteg, megmondom én, hogy hogy csináljuk.”

Szétosztom a feladatokat, mindenki nekiáll, leszaladok kólákert és pezsgőkért pszichológus híján.

Mindenki nyomja, először a hàz legyen tök üres, akkor nekiállhatunk kitakarítani bent és ha marad is kint bármi a kulcs átadásakor akkor is tiszta a ház és jöhet az új lakó, a többit eltakarítjuk egy nap alatt kb észre se veszi…(ahha…!)

Amikor már minden cucc kint van, rendszerezzük mi hova megy. Akkor eszembe jut, hogy hányszor kaptam a kérdést, nincs-e hűtő vagy mélyhűtő családok átmeneti otthonába, vagy melegedőbe…VAN! Nem fér már. A raktár fullon, a másik helyiség fullon, mi fullon az új lakásban és a hűtő meg a mélyhűtő fullon amúgy, mert nálunk mindig minden fullon. Felhívom a RÉS Alapítvány elnökét, akivel tavaly óta van kapcsolatom és mindig örül( legalábbis mindig úgy tud reagálni, hogy azt higgyem), örül, gondolkozik, összeköt Anikóval(CsÁO), akinek elmagyarázom, kérem, hogy használják, hogy egyék őket ki, van fuvar is, igen, mondom van konyhai cucc is meg matrac, ágynemű. Bepakolunk. A srácok elviszik. Mindenki örül. Én nagyon és ennél nem is lehet jobb megoldás.

Aznap pezsgőzünk egy teraszon meló után, igen, ez meló.

Eszembe jut reggel indulás előtt, hogy a ruhákat Vera a MKKP-től tudná használni, most írt rám. Megkérem vigyenek fel a pecóhoz és válogathatnak. Lesz 38-as cipő…az IS! Elvisznek ruhát, cipőt, megint jön ez a jó érzés, hogy csak megoldható, hogy mindenki jól járjon, és tényleg…megoldható! Megoldódik!

Előre ittuk a pezsgőt valszeg’, medvebőr nem volt.

Másnap 12 óra ganéjzás és cipekedés után némi sántításssal átadjuk a házat.

Másnap a végkimerülés realizálásakor rám ír egy nő a marketplacen a Facebook-on, hogy az előző nap feltett szekrény elérhető-e még. Elérhető! De már Siófokon van… nem baj, elérhető. Ha nem neki, másnak.

Nyugalom, ja nem, főzés, de már az új helyen. Mégis nyugalom, hisz’ főzni imádok. És ma még a Családok átmeneti otthonának is jutott 20 adag. Ez az! Ezt kell tudatosítani! HelpForFun! Ki jár jobban? Mindenki csakis jól jár! Köszönöm. Jót tettünk, ami megmentett minket. Mindezt írom úgy, hogy a Millenárison ülök és a Bang!-ben folyamatosan a Lucky Duke kártyát húzom. Ma 10-szer egymás után…

Lehet, hogy vennem kéne a lapot? Najó veszem.

CsókPuszi